Legtöbben keressük a lehetőséget, hogy minőségi és egyre boldogabb életet élhessünk. Összegyűjtöttünk három olyan viselkedésformát, amelyről pszichológusok állítják, kutatások pedig bizonyítják, hogy ha ezek alapján formáljuk a hozzáállásunkat és cselekvésünket, akkor elégedettebb és jobb életünk lesz. Ilyen például az is, hogy ha nem is vagy főnök, mégis dolgozz, fejleszd a vezetői képességeidet, szükséged van ezekre a saját életed irányításához!
1. Légy motivált, tűzz ki reális célokat!
Több kutatás is alátámasztja, hogy ha motiváltak vagyunk, akkor színesebb, érdekesebb és szenvedélyesebb az életünk. Aki motivált, azt persze ösztönzi valami, például egy cél elérése. Szóval érdemes folyamatosan célt tűzni magunk elé. No, nem a főnök által fontosnak tartott feladatot a munkahelyen, hanem önmagunk által és a magunk örömére válasszunk célkitűzést. Ilyen lehet a nyelvtanulás, a fogyás, az utazás, egy könyv elolvasása, egy új szokás kialakítása, stb. Lényeges, hogy elérhető célokat tűzzünk ki és ezeket tervezzük is meg. Felesleges arra vágyni, hogy egy hónap alatt fogyjunk 10 kilót és ennyi idő alatt szerezzünk schwarzeneggeri izmokat. Inkább naponta, hetente növeljünk egy kicsit az elérni vágyott futóidőn vagy emelt súlyon, ne terheljük túl magunkat. A motiváció fenntartásához – bármilyen célkitűzés során is –, érdemes megfogadni az alábbi tippeket:
Vezess be új vagy szokatlan elemeket a célkitűzésed teljesítéséhez, kifejezetten azért, hogy fenntartsd az érdeklődésed.
Tanulj új dolgokat és ezeket kösd össze a meglévő tudásoddal.
Állíts egyértelmű és elérhető célokat, amelyek közvetlenül kapcsolódnak az életed jobbításához.
Ha megérdemeled, jutalmazd meg magad valami aprósággal.
2. Ha nem vagy főnök, akkor is javítsd a vezetői készségeidet!
Nem dolgozol vezető beosztásban? Akkor meg minek fejlődj a főnöki kompetenciákban? Mert a saját életed TE vezeted! Az életünk irányításához szükség van olyan jó tulajdonságokra, készségekre, amely egy munkahelyen is jól jön egy csapat irányításához. Például: időgazdálkodás, döntéshozatal, jó és egyértelmű kommunikáció, mások meghallgatása, tervezés, minőségmenedzsment, problémamegoldó képesség, stb. Ugye, hogy szükséged van ilyenekre? És biztos, hogy vannak olyan területek, amelyekben fejlődnöd is érdemes. Egy amerikai kutatás szerint 3 dolgot mindenképp érdemes gyakorolnod, hogy jobb főnöke légy önmagadnak:
Kommunikálj kedvesen és egyértelműen másokkal, így több konfliktus is elkerülhető.
Ha valakivel, valamivel kapcsolatban probléma van, emlékeztesd magad és az érintetteket, hogy a probléma lehetséges megoldásairól beszéljetek és ne a probléma eredetéről.
Törd meg azokat a rutinokat, amelyek alapján élsz, önmagad és a szeretteid is ösztönözd, hogy ötleteljetek közösen, milyen apró dolgokkal tudjátok jobbá tenni az életeteket. Értékeld, sőt, akár jutalmazd is, ha valamelyik családtagod elő áll egy kreatív ötlettel!
3. Hozz bölcsebb pénzügyi döntéseket!
Tudjuk, könnyű ezt mondani, amikor bérből és fizetésből él az ember és a hónap végéig nehéz kihúzni a havi fixből. Mégis állítjuk, ha azt érezzük, hogy uraljuk a kiadásainkat, ha csekély mértékben is, de gondoskodunk magunkról, nő az elégedettségünk és a biztonságérzetünk. A Nobel-díjas pszichológus, Daniel Kahneman és kollégája, Amos Tversky számos olyan tanulmányt készített, amelyek azt vizsgálják, hogy az emberek miként kezelik a bizonytalanságot és a kockázatot egy döntéshozatal során. A kutatások rávilágítottak, hogyha csak egy kis megtakarításunk is van, már optimistábban látjuk az életünket. A két kutató néhány kulcsfontosságú feladatot javasol ahhoz, hogy bölcsebb pénzkezelési döntéseket hozzunk:
Ne halogass, nézz szét, hogy mi a legjobb módja annak, hogy megtakarításba kezd. Ez igen csekély összeg is lehet havonta, de kezd el. Ha nagyobb összegű havi spórolásra van lehetőséged (akár már 10-15 ezer forint), keress valamilyen banki, biztosítási megtakarítási formát.
Köteleződj el, hogy a jövőbeli jövedelmeid egy részét nyugdíjas éveidre takarítod meg. A pénzügyi előregondolkodás növeli a magabiztosságot.
Próbálj meg tisztán látni, van-e olyan hajlamod, amely rossz költekezéshez vezet? Ha igen, hogyan tudod ezt csökkenteni vagy megszűntetni? Érdemes naplózni a kiadásokat és a bevételeket, hogy hol „csorog” el a pénz, s ha ez megvan, hozz döntést, változtatsz-e a kiadásaidon?