Kutatások bizonyítják, hogy amikor visszagondolunk különböző élethelyzeteinkre, nem azt sajnáljuk, amit megtettünk, hanem amit nem. A tétlenségünk okozza a legtöbb bánatot. Max Lucado amerikai bestseller író, misszionárius egy hatékony technikát javasol a megbánás elkerüléséhez. Kipróbálod?
– Túl sok hibát követtem el, több dolog miatt is bűntudatom van – fakadt ki egyszer az egyik ügyfelem, és folytatta is. – Egyre jobban zavar, hogy nem foglalkozom a feleségemmel eleget, túl kevés időt töltök a gyerekemmel. Két hete elfeledkeztem egy 25 éve nálunk dolgozó kollégánk esti búcsúztatásáról, és ma ígéretet tettem egy lehetetlennek tűnő határidőre az egyik munka kapcsán, és ez nem volt elég, a hibáért az egyik kollégámon vezetettem le a dühömet, amikor számonkérte tőlem a képtelen határidőt – sorolta, hogy mi minden nyomja a lelkét.
Kutatások bizonyítják, hogy amikor visszagondolunk különböző élethelyzeteinkre, nem azt sajnáljuk, amit megtettünk, hanem amit nem. Az én ügyfelem sem az elkövetett malőrök miatt sopánkodott, hanem azért, hogy miért nem megy haza korábban a családjához, miért nem kért elnézést a negyedszázada ott dolgozó munkavállalótól, vagy miért nem hívta fel az ügyfelet, s korrigálta a szállítás idejét.
Max Lucado amerikai bestseller író, misszionárius egy hatékony technikát javasol a megbánás elkerüléséhez. Minden élethelyzetben, nehézségben, dilemma során gondoljuk végig, hogy milyen lehetőségek adódnak és ezeket ragadjuk meg. A lehetőségeket olyan szemmel is nézzük meg, hogy mi az, amit később biztosan sajnálnánk, hogy nem próbáltuk meg, kimaradt. Különösen az érzelmeinket figyeljük, melyik lehetőség ragadja meg leginkább a figyelmüket, mitől érezzük magunkat jobban. Max Lucado még egy szempontot kínál: van-e olyan adódó alkalom a mostani helyzetünkben, amely egy korábbi mulasztást segít helyre tenni. Ezt azonnal ragadjuk meg, a megbánás ugyanis komoly motiváció, hogy jót tegyünk, ezzel kompenzálhatunk, míg ha nem tesszük, később igen nehéz teher.
Lényeges, hogy a „mi lett volna/mi lenne ha” mondatainkat cseréljük ki a „most megragadom a lehetőséget” mondatra. Keress 2-3 ilyen megragadási lehetőséget az aktuális élethelyzetedben. Például az ügyfelem, így fejezte be az egyik mondatát, „Most megragadom a lehetőséget és a héten kétszer is korán indulok haza!” Egy másikat pedig így fejezett be: „Most megragadom a lehetőséget és meghívom a 25 éve itt dolgozó kollégámat egy közös ebédre.”
Van, hogy lekésünk valamiről, elveszítjük egy szerettünket és nem tudunk tőle bocsánatot kérni, vagy véget ér egy kapcsolat és el sem mondtuk, hogy mennyire szerettük a másikat. A bánat élményének időbeni mintázata megnevezésű amerikai kutatás bizonyítja, hogy leginkább azokért a dolgokért érzünk – rövid és hosszútávú – megbánást, amikor tétlenek maradtunk egy helyzetben és nem cselekedtünk. A kutatás szerint nem érdemes sopánkodni azért, hogy mit nem tettünk meg, hanem azt vizsgáljuk meg, hogy ezeket a mulasztásokat, amelyek most már tanulságok, hogyan tudjuk a jelenben hasznosítani. Ha egy korábbi kapcsolatunkban elmulasztottunk valamit, mi az, amit a mostani kapcsolatunkban megtehetünk, hogy ez a korábbi bánat ne köszönjön újra vissza?
Gondold végig, mi az, amit szívesen megtennél egy mostani élethelyzetedben, de bizonytalan vagy? Milyen lehetőségeket érdemes megragadni a helyzet kapcsán? Van-e olyan elmaradt, korábban nem megragadott dolog, ami most pótolható vagy legalább tanulság levonható belőle?
Ha bizonytalan vagy, hogy mit is érdemes megragadni egy-egy helyzetben, Max Lucado ad hozzá tippet: „Tegyünk erőfeszítéseket! Szánjunk rá időt! Írjunk levelet! Beszéljünk vele! Kérjünk bocsánatot! Köszönjük meg! Utazzunk el! Vegyünk ajándékot! Tegyük meg! Ragadjuk meg az elégedettség lehetőségét! Amit elmulasztunk, azt utóbb megbánjuk.” A felírt lehetőségeket akár a telefon/laptop naptárába is beírhatod emlékeztetővel együtt, hogy ne feledd: ezeket már biztosan érdemes megragadnod!