Fornvald Andrea

Fornvald Andrea, life és állatasszisztált coach, mostoha-coach

Bemutatkozás

Több mint 13 éve dolgozom coaching eszközökkel és coaching szemléletben. Kisállat fizioterápiával foglalkozom, ám miközben fizikailag az állatokkal dolgozom, sok esetben a gazdikkal is zajlik a mentális munka.

A Budapesti Corvinus Egyetemen 2021-ben végeztem vállalati belső és vezetői coach szakon, ám a coach hivatásomat elsősorban nem üzleti környezetben gyakorlom, hanem állatasszisztált coachként illetve a mostoha coaching a fő profilom. Az állatok gyógyítása, a velük zajló munka a szenvedélyem, hiszek az állatasszisztált terápia jótékony hatásában és minden olyan folyamatban, ahol az állatok a jelenlétükkel támogatni tudják az embereket.

A mostoha coaching, vagyis a mozaikcsaládok támogatása szintén fontos része az életemnek. Hitelesen támogatom azokat az életközösségeket, amelyet egy szülő és gyerekei, valamint egy másik felnőtt alkotnak, akinek szintén lehetséges, hogy vannak gyermekei. Én magam is mozaikcsaládban élek, férjemmel közösen 8 gyermek nevelésében veszünk részt aktívan, így nemcsak meghallom, hanem értem is azokat a kihívásokat, amelyeket ügyfeleim megosztanak velem.  

Működési terület

Az állatasszisztált coachingban (ÁAC) leginkább kutyával dolgozom, ő mint egy mediátor vesz részt a folyamatban és hihetetlen támogatást nyújt a kliens legfontosabb pillanataiban. Ez a folyamat nem kivitelezhető online, így az ÁAC ülésekre személyesen van lehetőség, zárt térben, vagy akár a szabadban is megtörténhet a coaching ülés.

A mostoha coaching során olyan embereket támogatok szívesen, akik a mozaikcsalád működésének dinamikáját, sajátos buktatóit, nehézségeit és örömeit megtapasztalja és szeretné a kihívásokat oldani, harmonikusabban kezelni.  

Témák, specializációk

  • Elakadások, nehéz érzelmi helyzetekből való kizökkenés
  • Szokásrendszerek átalakítása, berögződések és hiedelmek átformálása
  • Új családi struktúra és annak működ(tet)ése a mindennapokban

Módszertan

Elsősorban kérdezéstechnikával dolgozom, és ezt más módszerekkel, például testérzetek azonosításával, önismeretmélyítést segítő kártyákkal ötvözöm. Célom, hogy ügyfeleim számára lehetővé váljon az önfelfedezésük és felszabadítsák valódi erőforrásaikat a megfogalmazott céljaik eléréséhez.   

Hitvallás

Szeretek az „itt és most” -ban lenni és dolgozni. Rendszeresen képzem magam, hogy értékes és maradandó hozzájárulást tudjak nyújtani ügyfeleim számára. A coaching módszerek hatására klienseim autonóm módon tudják megvalósítani személyes célkitűzéseiket.

Konkrét eset, amelyben professzionális támogatást nyújtottam

Az én esetem nem egy coaching ülést mutat be, mégis az egyik legkedvesebb és legemlékezetesebb ülés marad számomra. Kliensem Mostoha coachingra érkezett és magával kellett hoznia 6 éves autista kisfiát is, aki egyáltalán nem beszélt. Se itt, se máshol, senkivel sem. A kisfiút leültette az édesanyja egy tőlünk távolabbi fotelbe, kapott egy könyvecskét, hogy nézegesse és mi elkezdtük az ülést. Kiskutyám, Pipacs, aki egy 9 éves Golden Retriever kutyalány, ott feküdt közöttünk és végig a kisfiút nézte, aki teljesen belebújt a kis könyvbe. A kutya le sem vette a gyerekről a szemét. Mi annyira belemélyedtünk az ülésbe, hogy észre sem vettük, ahogy Pipacs kikúszott közülünk, majd a kisfiú ölébe rakta a fejét és nézte Őt a hatalmas barna szemeivel. Csak nézte figyelmesen, miközben a kisfiú simogatta a fejét és valamit motyogott hozzá. Ekkor vettük észre kliensemmel, hogy mi is történik. Nem értettük pontosan, hogy mit mond a kisfiú, sőt, nem is mertünk semmit reagálni, de mondta, mondta…, beszélt!   Pipacs elfogadóan, figyelmesen hallgatta. És nézte. Egy addig teljesen bezárkózott kis lélek megnyílt a kutyának. Ugyanúgy ahogy sokan mások is megnyílnak és oldódnak pusztán a kutya jelenléte miatt. Csodálatos érzés volt részese lenni ennek az élménynek; ez az alkalom örökké a legszebb emlékeim közé fog tartozni.

Időkeret

Folyamatokban dolgozom, 60-90 perces alkalmak során. Az állatasszisztált coaching személyesen, elsősorban Sopron és környékén vállalom az üléseket. A mostoha coaching személyesen és online formában is megvalósulhat.  

Díjazás

Személyes vagy online árak: nettó 20 000 Ft+áfa / 60 perc, nettó 27 000 Ft / 90 perc.

Elérhetőség

www.mentormancs.hu (fejlesztés alatt)

Email: mentormancs@gmail.com

Telefonszám: +36203117240     

 

Adatvédelmi áttekintés
Okvagyok

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.