Vannak hasznos ítéleteink, amelyek megóvnak minket: például jogos ha azért nem futunk este egy sötét erdő mellett, mert félünk, nehogy elüssön minket egy autó vagy más baj történjen. Ha azonban a kapcsolatainkat mérgezi az előítélet, akkor érdemes változtatnunk és akkor is, ha magunkat minősítjuk. Akár önmagaddal, akár mással szemben vádaskodsz, tudd, hogy az előítéletek rombolnak, skatulyáznak, sőt, a múltba visznek vissza, ahelyett, hogy útra kelnél az áhított, minőségi jövőbe. Adunk 3 tippet, hogyan tépd szét az előítéleteket!
“Biztos, hogy most sem készíti el időre a feladatot, a múltkor is csúszott”! vagy “Egy nő nem vezethet ilyen jól!” vagy “Hogy kérdezném meg egy gyerek véleményét, hogy mit tegyek, neki még nincs tapasztalata!” – mennyi előfeltételezés, hiedelem, előítélet, amelyek nélkül jobbak, színesebbek, tiszteletteljesebbek lennének a kapcsolataink. “Milyen sivár az a kor, melyben könnyebb egy atomot szétrombolni, mint egy előítéletet!” – fogalmazott Albert Einstein. Időnként régi, rossz tapasztalatok alapján minősítünk másokat és önmagunkat is: „biztosan nem fog összejönni, a múltkor sem sikerült, „mindig késik, most is fog”, „tuti, hogy nem lehet benne megbízni”, stb. Olyan, mintha biztosak lennénk abban, hogy az emberek úgy sem képesek változni… Ha most valaki bólogat, hogy bizony nem, akkor muszáj tovább kérdeznem: akkor te sem vagy képes változni? Vagy van már rá jó példád, hogy változtál? Akkor mi inspirált? Hogy kezdtél hozzá?
Az előítéletek hasznosak, mert védelmeznek, óvatossá tesznek minket, és egyben károsak is, mert skatulyáznak, dobozolnak, s nem engedik, hogy higgyünk a pozitív változásban. Aki kész és képes a megújulásra, az észreveszi a saját előítéleteit önmaga és mások iránt, majd figyelmezteti magát: érdemes új esélyt adni. Hogyan lehet ezt könnyebben (könnyű sosem lesz!) megtenni? Muszáj hinni és reménykedni a változásban, a fejlődésben, előre tekinteni és nem hátrafelé. Ha valaki észreveszi önmagán, hogy sorolja, miért nem fog valami sikerülni, miért nem fog ő vagy valaki más változni, akkor fogalmazza újra a gondolatait: miért ne sikerülne?! A megújuló embert nem a múlt történései befolyásolják, hanem a jövő lehetőségei.
Íme a 3 tippünk, hogyan küzdj meg az előítéleteiddel, akár magad, akár mások felé irányul:
1. Cetlitépés
Írd fel egy papírlapra, hogy milyen címkéket ragasztasz magadra: „én már úgy sem fogyok le”, „sosem voltam elég kitartó”, stb. Vagy ha mások iránt vannak előítéleteid, akkor egy másik papírra szedd össze, hogy kivel, mi a problémád: „a főnököm mindig is hülye volt, az is marad”, „biztos az új barátom/barátnőm is megcsal, mindegyik ilyen hütlen”.
Ha ezeket leírtad, tépd darabokra a papírlapot, majd dobd ki a kukába! Ha rajtakapod magad, hogy mégis eszedbe jut valamelyik minősítés, akkor gondolj arra, ezeket az előítéleteidet már összetépted, kidobtad!
Ugyanezt megteheted, ha más valakivel szemben van előítéleted. Nevezd el az asztallapot/függönyt pont annak az embernek a nevére, akit sokszor minősítesz, ír le egy cetlire azokat a hidelemeket, amelyeket róla gondolsz és tedd az asztalra vagy a tárgyra, amit róla neveztél el. Nézd meg ezeket a szavakat és vizsgáld meg, hogy van-e ami ezek közül megkérdőjelezhető? Ha igen, azokat vedd le első körben, majd a többit is, és tépd össze ezeket.
2. Emlékeztető
Kérj meg valakit, hogy emlékeztessen téged az előítélet-mentességre. Vagyis, ha mondanál egy minősítést, szóljon rád. Kitalálhatsz valami “büntetést” is magadnak: kedvenc étel megvonása, plusz 20 perc sport, stb. És persze jutalmat is ajánlj fel magadnak, ha először 1, majd 5, 10 napig bírod ítélkezés nélkül… Ezt gyakorold akkor is, ha te vagy a minősítésed tárgya, és akkor is jutalmazhatod és büntetheted magad, ha másokat minősítesz.
3. Kérdezés
A harmadik tippünk, hogy kérdezz többet. Sok esetben azért gondolunk valakire mumusként, ítéljük el valamiért, mert nem ismerjük eléggé, nincs vele kapcsolatban pozitív élményünk és mivel valaki mondott az illetőről valami negatívat, hagyjuk, hogy ez befolyásoljon minket. Nézzünk egy konkrét példát. Gizike egy nagyvállalat marketingese, nagyon szereti a munkáját. Érkezik egy új kolléganő, Laura, akiről a beszerzésen dolgozó régi motoros, Dezső azt mondta: “Hétfőn 16 órakor pontban elment, tuti, hogy lusta ez a nő!” Gizike másnap már ferde szemmel néz az új kolléganőre, és nem is adja neki azt a feladatot, amit nagyon gyorsan kell elvégezni, hiszen ha lusta, akkor lassú is, úgy sem készülne el vele időre. Ha Gizike észreveszi ezt az előítéletet, akkor már Dezsőnek is jelzi, hogy talán csak el kellett mennie az új kolléganőnek valahová, és a 16 órási távozás egyáltalán nem jelzi, hogy valaki lusta. Sőt, Gizike azt is teheti, hogy másnap beszélget Laurával, és megkérdezi, milyen szokásai vannak, általában hogy kezd és végez a munkában, lehet-e számítani rá késő délutáni feladatokban?
Ha ezt megteszi, lehet, hogy kiderül, az új kolléganőnek van egy 7 éves kisfia, akiért hétfőn és pénteken mindig ő megy az iskolába, ezeken a napokon nem tud tovább bent maradni, egyébként szívesen old meg feladatokat később is.
Ha kérdezünk, partnerként beszélgetünk a másikkal, elképzelhető, hogy az előítéleteink többsége pillanatok alatt eltűnik.
