A lelkünk időnként ugyanúgy megtelik maradékokkal, mint az otthoni hűtőszekrény. Ha időről időre nem rakunk rendet benne, ha nem pakoljuk ki a fridzsidert, akkor bizony megromlanak benne az ételek.
Neked mi minden savanyodik a lelkedben, milyen érzelmi-maradékok bomlasztják a mentális jólléted? Van néhány kommunikációs ötletünk, hogyan tartsd rendben a mentális “frigód”.
Sértettség, harag, elégedetlenség, ki nem mondott szükségletek és megannyi érzelmi hulladék, amely forrong a lelkünkben, bomlasztva az önértékelésünket, savanyítva a kapcsolatainkat.
A maradékok ellen tehetünk. Kitakaríthatjuk a lelkünket, rendet tehetünk, aztán egy idő után újratelítődünk ismét, ám ha egyszer megcsináltuk a méregtelenítést, utána könnyebben boldogulunk. Íme, három ötlet, hogyan szabaduljunk meg a mentális hulladékoktól.
Gondold végig, hogy mi is van benned és beszélj róla!
Sok bennünket feszítő dologról nem beszélünk. Miért? Konfliktuskerülésből. Kényelemből. Hátha az idő megoldja. Reménykedünk. Mártírok vagyunk. Hátha megváltozik az illető, a körülmény, a helyzet, stb. Aztán egyszer csak betelik a pohár és ahelyett, hogy akár többször, szépen szóltunk volna, robban a bomba és már csak üvöltve vagy sírva, hisztizve tudunk hangot adni a véleményünknek. Amikor feszít valami, gondold végig, hogy mi van benned? Mi az, ami zavar, frusztrál, emészt? Mit szeretnél? Mi lenne a helyzet legjobb megoldása? Mi az amit te tudsz tenni a helyzetért? És mit tud tenni a másik? Mi az a legapróbb változás, amellyel már elégedett lennél? Ha mindezzel megvagy, gondold végig, hogy mindebből mi az, ami megosztható a másikkal. Beszélj a téged feszítő dolgokról úgy, hogy az ne rombolja, hanem építse a másikkal való kapcsolatod. Akárki is az, legyen az főnök, barát, szerető, családtag, stb. úgy kommunikálj vele, ahogy szeretnéd, hogy veled beszéljenek érzelmekről.
Ne ronts ajtóstól a házba, beszélj az érzéseidről!
Elrettentésül eszembe jut egy sztori, amikor a férj megelégelte, hogy a felesége sokat költ műkörmösre, kozmetikusra, fodrászra, s úgy besokallt, hogy ezt találta mondani a párjának: „– Annyit költesz a szépségiparra, hogy egy hercegnő megirigyelné! Ezek nélkül bűn ronda lennél?” Ugye mondanom sem kell, a feleség megsértődött, felhánytorgatta a férje baráti bulijait, azok költségét és nagy veszekedés lett az egészből. Pedig valójában mi történt? A feleség szeretett volna szép maradni, félt az öregedéstől, ezért úgy érezte, szüksége van a kezelésekre, a mű dolgokra. Ha több empátiát, dicséretet kapott volna a férjétől, valószínűleg (bár nem biztos) jobban viselte volna az évek múlását. Amennyiben ténylegesen a kiadásokkal volt probléma, ezt is mondhatta volna a férj: „- Szeretném csökkenteni a havi kiadásainkat, zavar, hogy sokat költünk. Megnézem, hogy én milyen dolgokon tudnék spórolni és kérlek, te is nézd meg, hogy vannak-e olyan kiadásaid, amelyek elhagyhatók vagy csökkenthetők? Beszélhetünk ezekről holnap?” Ugye érződik a különbség?
Egy másik történetben az idősödő szülő arra kérte ötvenegynéhány éves gyermekeit, hogy üljenek le és beszéljenek arról, mi lesz, ha ő meghal. A „gyerekek” végig sem hallgatták az apjukat: „ugyan már, az még messze van!”, „ne beszélj hülyeségeket, még sokáig fogsz élni!”, „nem mindegy neked, hogy mi lesz akkor?” – ilyen és hasonló mondatokkal elhallgattatták az apjukat, aki az esetet követő egy hónapon belül meghalt. Mi volt a két fiúgyerekben? Nem szerették volna elveszíteni az apjukat. Féltek a témától, nem tudták jól kezelni a helyzetet. Mi volt az apában? Szeretett volna beszélni arról a témáról, amely őt a legjobban foglalkoztatta: a halálról. Jó lett volna számára, ha megnyugtatóan rendezik a vagyont és beszélt volna az elképzeléseiről, hová és hogyan helyezzék örök nyugalomra. A személyes, valószínűleg megrázó, mégis érett beszélgetés helyett a fiúk minderről csak a végrendeletből értesültek. Ha újrajátszhatnánk ezt a jelenetet, az apa mondhatta volna ezt: „Jól esne beszélgetni az engem foglalkoztató témákról, ilyen a halál, a temetés, a végrendelet. Tudom, hogy nem könnyű beszélgetés lesz, számomra mégis fontos ez, kérem, legyetek partnerek ebben.” És hogyan reagálhattak volna a fiúk? „- Hú, szíven ütött ez a téma, nem is tudunk mit mondani. Nehéz ezekről beszélni. Természetesen, ha neked szükséged van rá, akkor megembereljük magunkat és szívesen meghallgatunk. Ne haragudj, valahogy még szoknunk kell a gondolatot, hogy téged ez a téma ennyire foglalkoztat!”
Bátorítsd magad a kényes témákra!
A hűtőben azért vannak maradékok, mert nem érdekel bennünket az ott lévő tartalom, vagy túl sok minden van benne és egy-két dologról elfelejtkezünk, majd megromlik. Az is lehet, hogy eleve nem szeretjük, ami bekerült a frigóba és csak húzzuk-halasztjuk a kidobást. Nos, az érzelmi maradékainkkal sincs ez másként. Ha nem foglalkozunk azzal, hogy mi van bennünk, az nem jelenti azt, hogy tudatalatt nem rombolnak az érzelmek. Ha túl sok minden van bennünk, akkor csak a legkényelmetlenebb, legfájóbb dolgokra koncentrálunk, de ez nem jelenti azt, hogy a többit nem kell és nem érdemes rendezni. És bizony előfordul, hogy nem is akarunk valamiről tudomást venni és elodázzuk a helyzet rendezését, ám a végtelenségig nem tehetjük ezt. Gyakorold a kényes témákban való megszólalást, kiállást! Ha a magad maradékaival még nem tudsz szembesülni, találj ki példákat! Mit mondanál a főnöködnek, ha a munkatársadnak komoly fizetésemelést adna, neked viszont nem – ígérete ellenére sem – rendezné a béredet? Például: „- Arról beszéltünk, hogy kapok fizetésemelést, ám ez idáig nem történt meg! Csalódott vagyok, mert számítottam rá. Örülök, hogy a kollégám bére rendeződött, s szeretnék örülni az enyém emelésének is. Mikor számíthatok rá?” Nézzünk egy másik példát: „A párod megígérte, hogy több időt fogtok kettesben tölteni, s több lesz a közös program is, azonban mindig csak a kifogások jönnek: sok a munka, magára sincs ideje, stb. Mit érdemes mondani? Nézzünk csak egy példát: „Emlékszel? Beszéltünk róla, hogy több időt töltünk egymással és lesznek közös programjaink. Ezt még nem sikerült megvalósítanunk eddig. Tudom, hogy sok a munka és még önmagunkra sem jut idő, mégis szeretném és vágyom rá, hogy legyenek közös programjaink. Hogyan tudjuk ezt megvalósítani? Ezen a héten mi az, ami biztosan beleférne? Egy közös ebéd vagy vacsora? Egy mozi vagy egy séta a parkban?”
Amire biztosan érdemes ügyelni:
1. Ne küldj te-üzenetet, hogy ő milyen, mit nem tett, milyen ígéretét nem tartotta be, stb. Inkább egyes szám egyes személyben beszélj, te mit érzel, neked mire lenne szükséged vagy többes szám első személyben: miben maradtatok, együtt mit lenne jó tennetek, stb. A te-üzenetek minősítenek , az én-üzenetek elárulják a másiknak, hogy mit szeretnél.
2. Beszélj az érzéseidről, mi az, ami frusztrál, mire vágysz. Az érzésekre fülünk van, meghalljuk őket, a beszélgetőtársad is meg fogja hallani. Próbáld meg beleélni magad a másik helyzetébe, vajon benne mi lehet, ő mit érezhet? Ha nem tudod, semmi gond, kérdezz rá!
3. Legyen célod a beszélgetés kimenetelére és készülj javaslattal, te hogyan oldanád meg a helyzetet, ha az megoldásra vár. Azonban ne egy megoldás legyen a fejedben, hanem valódi problémamegoldásra, ötletelésre hívd a másikat. A cél nagyon fontos: ha az a célod, hogy a másikat megsértsd, jól összevesszetek, akkor viselkedj úgy, hogy ez történjen. Ha szeretnél megoldást találni, fontos neked a másik és eredményre törekszel, akkor pedig ezek alapján kommunikálj. Hajrá!
Szerző: Márton-Koczó Ildikó, executive coach, tréner
