Szeress bele a mindennapi szerepeidbe

Férj, feleség, szülő, gyerek, barát, kolléga, szomszéd – megannyi szerep, amit nap, mint nap megélünk és váltogatunk (jó esetben nem játszunk). Van, amelyiket szeretjük, van, amelyiket tanuljuk és olyan is lehet, ami nem kényelmes szerep, fárasztó, tapad-ragad. Mikor érezzük jól magunkat? Ha a szerepekben – amikben 0-24-ig mi alakítunk, nem veszünk el, nem ragadunk bele, hanem meg tudjuk élni valódi önmagunkat.

Mikor nevettél utoljára egy jót?

Egy kisgyerek naponta akár háromszáz alkalommal nevet, felnőttként aztán már az is jó aránynak számít, ha naponta legalább tizenötször elmosolyodunk. Pedig jóval többször is tehetnénk, szokást formálhatnánk belőle, hiszen a humor gyógyít, edz, fizikálisan és mentálisan is jobb állapotba kerülünk tőle. Van megoldás, például olvassatok vicceket!

Te a helyeden vagy?

Milyen életmódot szeretnél élni? Mi az a probléma, amit meg akarsz és meg tudsz oldani ma? Vannak olyan kérdések, amelyekre nem jön rutinból a válasz, hosszas gondolkodást igényelnek. Tölts velük időt, akár heteket, megéri. Hisszük: sosem késő helyes kérdéseket feltenni magunknak. Az ezekre adott válaszok ugyanis irányt mutatnak az életünknek – és a gyerekeinknek is.

Adatvédelmi áttekintés
Okvagyok

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.