Hiába van a közösségi oldalakon több ezres „barát-táborunk”, olyan, akivel kibeszélő-showt tarthatunk, már alig akad, minden harmadik ember barátságok nélkül éli a mindennapjait. Pedig a barátok, a velük való fizikai találkozások hozzájárulnak a mentális egészségünkhöz, csökkentik a vérnyomást és pozitívan hatnak az örömérzetünkre is.
Ha vannak barátaid, akikkel jókat nevettek, kibeszélitek egymással, hogy kinek mi fáj, milyen probléma nyomasztja, akkor 50 százalékkal nagyobb esélyed van arra, hogy tovább élsz, mint annak, akinek hiányzik az életéből a barátság. És ha a munkahelyeden van három barátod, akkor 90 százalék feletti az esélyed, hogy lényegesen elégedettebb légy a körülményekkel, a problémákat pedig ne kínnak éld meg, hanem lehetőségnek, amiket meg lehet beszélni. Több amerikai kutatás is vizsgálta már, hogyan hatnak az életünkre a minőségi kapcsolatok, így a barátságok. Julianne Holt-Lunstad, a Birgham Young University pszichológia professzora például részt vett abban a közel 30 évvel ezelőtti kutatásban, amely azt vizsgálta, egy átlagos kapcsolatrendszerrel rendelkező ember az elmút 6 hónapban vajon hány baráttal tudta megbeszélni a gondjait. Az 1985-ben megkérdezettek azt válaszolták, hogy legalább három olyan ember van az életükben, akiket barátjuknak tekintenek és szívesen meg is osztják velük a dilemmáikat, problémáikat, valamint szívesen szerveznek közös programokat, ahol jól érzik magukat. A közel három évtizeddel később elvégzett kutatás már azt mutatta, hogy alig van ilyen ember az életükben, sőt minden harmadik ember barátok nélkül éli az életét. Hiába van a közösségi oldalakon több ezres „barát-táborunk”, akivel minőségi időt töltünk, akivel fizikailag jól érezzük magunkat, akivel kibeszélő-showt tarthatunk, vagyis a barátok száma lenullázódott… A chat, a virtuális beszélgetések ugyanis nem elegendők az örömérzethez, szükségünk van a másikkal való fizikai találkozásra, a kimozdulásra is.
Legfeljebb a közvetlen családtagokkal beszéljük meg a problémáinkat, mert ők “kéznél vannak”. Csakhogy a közgazdasági Nobel-díjas David Kahneman pszichológus egyik kutatásában bebizonyította, hogy bár gyakori, hogy az emberek a párjuktól várják a szociális igényeik kielégítését, ez a kapcsolat kiégéséhez vezethet, mert túl sok szerep, túl nagy nyomás nehezedik a párkapcsolatra. Kahneman, a Princeton Egyetem professzor emeritusa azt találta, hogy a barátokkal töltött idő élvezetesebb, mint a társunkkal vagy a gyerekünkkel töltött idő. Miért fontosak a barátok? Fizikai hatásként a beszélgetések csökkentik a bennünk lévő feszültséget, jó hatással vannak a vérnyomásunkra, az örömérzetünkre.
A jó barátok hozzájárulnak a mentális egészségünkhöz, a közös programok oldják a stresszt, kimozdítanak a megszokottból. A barátok empatikusak egymással, önzetlenül adnak sok pozitív visszajelzést, kiállnak egymás mellett, hitet adnak egymásnak, önzetlenek, kapcsolatuk alapja a bizalom. Sőt, a jó barát támogat és megért, tanácsot ad, önzetlenül kiáll mellettünk, társ a nehéz időkben is.
Ha régi időket idézünk, jó példa erre két híres énekesnő. Ella Fitzgerald tulajdonképp Marylin Monroenak köszönhette, hogy befutott és ismert énekes lett. Bár egyáltalán nem akarták bemutatni a műsorát, Monroe 1955-ben elintézte, hogy a híres Mocambo Klubban énekelhessen Fitzgerard, sőt, az első sorból tapsolt neki. A show így először nagy médiafigyelmet kapott, az előadást látva pedig nagy médiavisszhangot. A két hölgy imádta, hogy mennyi közös vonásuk van, ám kutatások szerint nem kellenek a hasonlóságok ahhoz, hogy jól érezzük magunkat együtt, sőt, akár különböző neműek is barátkozhatnak. A Wisconsini Egyetem kutatói szerint ez egyre gyakoribb, feltéve, ha a férfi jobban vonzódik a nőhöz, mint fordítva, ám ez nem a szexuális vonzalmat jelent, hanem épp az evolúciós történelmen való túllépést.
A kutatás vezetői szerint a modern kori változások, a virtuális kapcsolódási lehetőségek adhatnak nagyobb teret az ellenkező neműek között szövődő barátságra. Hogy azért régen is volt jó példa erre, ezt bizonyítja Helen Keller és Mark Twain esete. Helen Keller író és politikai aktivista, siketen és vakon is képes volt alkotni. Ebben sokat segített neki a nála 45 évvel idősebb Mark Twain amerikai író, aki elfogadta, megértette a lány speciális élethelyzetét és igyekezett támogatni őt, leginkább kapcsolatrendszerével. Ő mutatta be például 1900-ban Helen Kellert az olajmágnás Henry Huttleston Rogersnek, aki később megfinanszírozta a tandíját, így Helen lehetett az első vak és siket ember, aki diplomát szerzett. Úgy tűnik, a barátság tehát nem kor és nem kérdése, inkább cselekvésé. Ez azt is jelenti, hogy nem csak gyerek-, és kamaszkorban ismerkedhetünk, felnőttként is szerezhetünk barátokat, ha nem sajnáljuk az időt a kapcsolatépítésre. A barátság ugyanis nem a passzivitásról szól, hanem egy partneri, cselekvő, szeretetteljes emberi kapcsolatról, amely energiát és időt igényel.
Szerző: MKI
