Felhatalmazás, elfogadás, empátia, minőségi szavak – ezek segítségével a munkahelyeken is megkönnyíthető a gyászfeldolgozás. A veszteség feldolgozásában a munkatársak, a HR szakember, sőt, stratégia is segíthet. Ez utóbbinak része lehet a cég által finanszírozott szabadság, vagy a vállalati pszichológussal zajló segítőbeszélgetés.
1. Tabutéma
Egészséges terhesség és rendben zajló szülés után komplikáció lépett fel, néhány héttel a születése után, a gyönyörű, néhány hetes Zolika meghalt. Az ok szívelégtelenség. Klári az anyukája egy hónapig maradt otthon a tragédia után, majd a pszichológussal való heti kétszeri konzultációtól megerősödve, visszament dolgozni egy hazai pénzintézet kontrolling osztályára. Három hét múlva ismét táppénzen volt. Bevallása szerint megőrjítette az a látszatközöny, amivel a kollégái reagáltak. Kerülték még a tekintetét is. Látta az ebédlőben az összesúgásokat, de nem kérdezett senki semmit, pedig jó lett volna valakivel beszélni az érzéseiről. Közvetlen kollégáitól kapott ugyan részvétnyilvánítást, de amint felhozta volna a történteket, valaki mindig elterelte a szót. Nem tudta megélni a gyászt, érdeklődés hiányában elfojtatta a felszínre törő gondolatokat és érzelmeket, magányosnak és meg nem értettnek érezte magát. Klári esete nem egyedülálló, előfordul, hogy épp a munkahely konzerválja a fájdalmat azzal, hogy tabutémaként kezeli a gyászt.
2. Rossz közérzet
Egy 2012-es amerikai Gyász-Index című elemzés 25 000 olyan munkavállalót illetve vállalkozót kérdezett meg, aki elveszítette egy családtagját. A megélt traumáról, a gyászfeldolgozás folyamatáról kérdezték őket. A tanulmány szerint a traumát követő 7 hónap után is csökkent koncentrációról, gyakori rosszkedvről számolt be a válaszadók 90 százaléka. Ha egy szerettünket elveszítjük teljesen normális, hogy az energiánk nagy része a veszteség feldolgozására irányul. A munkahelyen ebből sokszor csak annyi látható, hogy lankad a figyelem. Ezt a kutatás is alátámasztja. Rossz döntések sora, gyorsan elveszített önkontroll, apadó munkakedv, életuntság – ezekről a megkérdezettek fele panaszkodott. Húsz százalékuk kisebb-nagyobb munkahelyi sérülést, balesetet szenvedett el – szintén tragédiát követő hét hónapon belül, ezek többnyire figyelmetlenség miatt következtek be.
A munkahelyünkön sok időt töltünk, így korántsem mindegy, hogyan reagálnak a kollégák és maga a vállalat az elszenvedett traumára. A Gyász-Index adatai alapján Amerikában éves szinten közel 47 milliárd dollár veszteség keletkezik összesen a vállalatoknál a gyászolók romló teljesítménye miatt, vagy épp azért, mert egytizedüknél valamilyen tartós, táppénzzel járó mentális betegség alakul ki. Épp ezért még inkább meghökkentő a megállapítás, miszerint a veszteséget átélők fele azért panaszkodott rossz közérzetről, mert munkahelyükön nem értik meg őket, inkább sajnálattal, mintsem együttérzéssel találkoznak. Az idő múlásával a sajnálat akár türelmetlenségbe is átválthat velük szemben, s 4-5 hónap múlva meg lévő szorongásaikat tovább fokozta a félelem, hogy gyengébb teljesítményük miatt elveszíthetik állásukat.
A munkahely illetve maguk a kollégák negatív hozzáállása ronthat a gyászfeldolgozás folyamatán, miközben értő figyelmük, támogatásuk nagy hatással lehet a veszteséget elszenvedő munkatárs önbizalmának megtartásában, a krízishelyzet józan értékelésében. A kapcsolatok minőségétől függ, hogy mi erősödik fel: az elhagyatottság érzése vagy a „bajban sem vagyok egyedül” reménye.
3. Minőségi szavak
A gyászoló számára fontos munkatársak – közvetlen kollégák és felettes – részéről érdemes felhatalmazást adni a gyászolónak, hogyha akar, beszélhet a fájdalmáról, nyitott fülekre és empátiára talál, vagy ha inkább hallgatna, a környezete azt is megérti. A felhatalmazás az elfogadás része, azt segíti, hogy a gyászoló természetesebben érezze magát: felvállalhatja azt, ami benne zajlik. Az elfogadás kinyilvánításához hasznos üzenetek lehetnek ezek az egyszerű mondatok: Örülök, hogy újra itt vagy köztünk!, Sajnálom, ami történt. Szeretném, hogy tudd, számíthatsz rám!, Hogyan tudok a legjobb módon segíteni neked? A részvétnyilvánítás szintén a legtermészetesebb módon történjen: Részvétem!, Veled gyászolunk., Isten nyugosztalja a szeretted! Kerüljük az ilyen mondatokat: Jobb is, hogy már nem szenved tovább!, Isten akarata volt ez. , stb. Minőségi szavakat használjunk, olyan kifejezéseket, amiket mi is szívesen hallanánk hasonló helyzetben. Érdemes a környezetnek ébernek maradni, s ha úgy tűnik, a traumát átélt munkatárs nem képes egyedül feldolgozni a történteket, akkor kifejezni a félelmünket: „Látom, hogy nagyon nehéz most neked, aggódom, hogy egyedül nehéz cipelni ezt a terhet. Mit tehetek érted?”
Az étkezési szokásokban beállt változások, kevés folyadék fogyasztása, a kialvatlanság, vagy ha a munkatárs feladatok túlvállalásával akarja „orvosolni” a tragédiát – mind olyan jel, ami mellett ne menjünk el szó nélkül.
4. Cselekvés ideje
Előfordulhat, hogy a szavak kevésnek bizonyulnak, ahhoz, hogy valóban jól tudjunk segíteni, tettekre van szükség. Egy vidéki gyártócég művezetőjének meghalt a felesége és ő ott maradt két kisgyermekkel, egy 8 és egy 4 éves kisfiúval. Mivel korábban a gyerekekkel kapcsolatban mindent az elhunyt édesanya intézett, így a legnagyobb támogatást az jelentette, hogy a cég HR-ese leült az özveggyel és végigvették a rá váró operatív feladatokat. Melyik napon, ki hozza el a gyerekeket az óvodából, iskolából, kit lehet bevonni a háztartási munkák elvégzésébe, hogyan értesül az iskolai információkról, ki beszélget a gyerekekkel a történtekről, stb.? A beszélgetést tettek is követték: a HR-es feltérképezte, hogy a kollégák nyitottak-e arra, hogy támogassák a gyászoló kollégát, és aki igen, az átmenetileg miben segít neki. Volt, aki bébiszitterhez adott telefonszámot, volt, aki a következő egy hónapra elvállalta, hogy szerdán és pénteken elhozza a kisebbik fiút az oviból. A HR szakember következő lépése az volt, hogy egy listát készített, hasonló esetben mit érdemes tenni, hogy a gyászolót méltóképp tudják támogatni az újjászületésben. Ez utóbbi fontos szó. A gyász után többnyire nem lehet ugyanúgy és ugyanabban a meg szokott kerékvágásban folytatni az életet, ami még a szeretett személlyel együtt zajlott. Nem a folytatásban, hanem az újjászületésben támogassuk őt.
5. Felelősségvállalás.
A segítőkész kollégák és empatikus vállalati HR szakemberek mellett valóban nagy segítség, ha a vállalatnak eleve van stratégiája, hogyan támogassák a gyászoló munkatársakat. A stratégia része lehet a munkáltató által finanszírozott szabadság, ilyenkor 2-5 napot biztosít a cég arra, hogy a közeli hozzátartozó halálát követő ügyintézés megtörténhessen, vagy az első sokk utáni fájdalmat ne közösségben kelljen megélni. Ha tudjuk azt, hogy a cég alkalmazottai közül kivel történt hasonló tragédia, aki már túl van a veszteség feldolgozásán, őt is érdemes megkérni egy-egy támogató beszélgetésre. Hasznos és fontos lehet a vállalati pszichológussal történő segítő beszélgetések, sőt, szülő halála esetén akár az is, hogy a gyerekek számára is szakember álljon rendelkezésre. Amennyiben nincs a vállalatnál dedikált szakember, a cég ajánlhat szakembert, sőt, 5-10 alkalmas ülést finanszírozhat. Amit azonban a munkáltató feltétlenül megtehet, hogy átbeszéli a vállalt feladatokat és munkaterheket, ha szükséges csökkenti azokat, valamint legalább egy évig toleránsan viselkedik a gyászolóval, biztosítja arról, hogy számít rá, ahogy a munkatársra számíthattak eddig és most is; humánusan és felelősségteljesen viselkednek vele – és érte
6. Mit tegyünk (+) és mit ne (-)?
Ne sajnáljuk, ne sírjunk együtt a gyászolóval az irodában, ne bagatellizáljuk a veszteséget ilyen mondatokkal: az idő mindent megold, ez is el fog múlni…
Fejezzük ki együttérzésünket, adjunk empátiát, kérdezzük meg, hogyan tudunk úgy segíteni, ahogy neki a leghasznosabb.
Ne tolakodjunk tanácsokkal, de ne is tereljük el a szót, ha a traumát elszenvedő szeretne beszélni a fájdalmáról.
Adjunk felhatalmazást, bármikor szívesen beszélgetünk a traumáról, de az is elfogadható számunkra, ha a kolléga nem akar beszélni a veszteségéről.
Egy ideig ne adjunk további feladatokat a gyászolónak, figyeljünk rá, hogy ne vállalja túl magát.
Derítsük ki, hogy jelenlegi mentális állapotában mennyi munkát bír, ha szükséges korábbi feladatait szervezzük át, a vele történő egyeztetés után.
Márton-Koczó Ildikó
(megjelent a HVG Pszichológia korábbi számában)
