Bölcsességlista az élethez

Bölcsességlista az élethez - Okvagyok Cikkek

Az öregedés messze jobb alternatíva, mint fiatalon meghalni. És bármilyen jó vagy rossz a helyzet, amiben épp vagy, hidd el, meg fog változni. Akárhány éves vagy, a legjobb még csak most jön. Ez csak három bölcsesség abból az ötvenből, amelyet Regina Brett írónő gyűjtött össze jónéhány évvel ezelőtt. A lista egy cseppet sem avult, sőt, megunhatatlan, így örömmel adjuk közre.

Összesen 50 rövid, frappáns és segítő szándékkal írt gondolatot gyűjtött össze jó néhány évvel ezelőtt Regina Brett írónő, kétszeresen Pulitzer-díjra jelölt amerikai újságíró, a New York Times bestseller szerzője. Egy súlyos betegség után, a 45 születésnapjára, tulajdonképp önmagának írta össze inspirációként az igazságokat, majd az ötvenedik évfordulójára még öttel megtoldotta. A lista kétszer is megjelent és sokakat ösztönzött arra, hogy átgondolják az életüket. Most mi is közreadjuk a listát, nézd át, melyik pontja érint meg leginkább. 

Bölcsességlista az élethez - Okvagyok Cikkek
  1. Az élet nem mindig igazságos, ennek ellenére rengeteg jó dolog van benne.
  2. Ha tanácstalan vagy, csak az első, kis lépésre koncentrálj!
  3. Az élet túl rövid ahhoz, hogy az idődet gyűlölködésre és haragra pazarold.
  4. A munkád nem ápol majd, ha megbetegedsz. Ezt a családod és a barátaid teszik, ezért ne csak a munkáddal, hanem a családoddal tölts időt.
  5. Ne vedd magad túl komolyan. A humor, a vidámság mindig jól jön.
  6. Minden hónapban pontosan fizesd a számláidat, ez egy alap ahhoz, hogy békén hagyjon a világ.
  7. A barátaink a szabadon választott családunk.
  8. Nem kell mindig minden vitát megnyerni. Fogadd el, ha nem értetek egyet.
  9. Ha sírnod kell, tedd valakivel együtt. Gyógyítóbb, mint ha egyedül teszed.
  10. Rendben van, ha néha haragszol Istenre, nem fogja zokon venni.
  11. Már az első fizetésedtől spórolj a nyugdíjra.
  12. Ha csokiról van szó, ne állj ellent, legfeljebb légy mértéktartó.
  13. Békélj meg a múltaddal, hogy a jelenben ne legyen rossz tanácsadód.
  14. Nyugodtan sírhatsz a gyerekeid előtt.
  15. Ne hasonlítsd az életed másokéhoz, nem tudhatod, hogy a napjaik, milyenek belülről.
  16. Ne légy részese olyan kapcsolatnak, amelyet titokként kell kezelni.
  17. Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, Isten sosem pislog, mindig tudja mi történik.
  18. Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.
  19. Szabadulj meg mindentől, ami nem hasznos, szép vagy boldogító.
  20. Ami nem öl meg, valóban erősebbé tesz.
  21. Egy író, ír. Ha író akarsz lenni, írj!
  22. Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tőled függ és senki mástól.
  23. Amikor azért kell küzdeni, amit igazán szeretsz, akkor ne érd be egy nemleges válasszal.
  24. Gyújtsd meg a gyertyákat, használd a szebb ágyneműt, vedd fel a csinos fehérneműt; ne tartogasd különleges alkalmakra a dolgokat, mert a legkülönlegesebb nap, mindig ma van.
  25. Készülj fel mindenre, s ha ez megvan, akkor sodródj az árral.
  26. Légy különc most, ne várd meg az öregkort, hogy lilát hordj.
  27. A legfontosabb nemi szerv az agy.
  28. Csak te felelsz a saját boldogságodért, ne hárítsd a felelősséget másokra.
  29. Ha nem kérsz, akkor nem is fogsz kapni!
  30. Minden csapást, nehézséget az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva számítani fog-e, ami most történt.
  31. Mindig az életet válaszd.
  32. Mindenkinek és mindent bocsáss meg.
  33. Hogy más mit gondol rólad, az nem tartozik rád.
  34. Az idő majdnem mindent meggyógyít. Adj időt az időnek!
  35. Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.
  36. Higgy a csodákban.
  37. Isten szeret, és nem azért, amit tettél vagy nem tettél, hanem mert ő az Isten.
  38. Ne vizsgáld az életet, ne logikázz, következtess, hanem éld meg az életet a jelenben.
  39. Az öregedés messze jobb alternatíva, mint fiatalon meghalni.
  40. A gyerekeidnek csak egy fiatalkora van, tedd emlékezetessé!
  41. Végül csak az számít, hogy szerettél.
  42. Az irigység időpazarlás, megvan mindened, ami kell.
  43. Akárhány éves vagy, a legjobb még csak most jön.
  44. Mindegy, hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel, és jelenj meg.
  45. Akármit érzel, egy fohász mindig jólesik, segít.
  46. Minden nap menj ki az ajtódon, ott történnek a csodák.
  47. Ha mindenki egy nagy kupacba gyűjtené a problémáit, és másokét is megnéznénk, akkor ragaszkodnánk a sajátunkhoz.
  48. Csak a testünk lehet öreg. A lelkünk kortalan.
  49. Alkoss!
  50. Az élet nincs átkötve masnival, mégis ajándék.