A nő kétszer


Láttál már olyat, hogy egy főnök ellopja a kolléga ötletét? A kolléga puffog magában, de nem tesz semmit. A főnök kihasználja és a másik kreativitásával visszaélve önmagát fényezi a nagyfőnök előtt. Ha a jelenség ismerős, akkor érdemes elolvasnod Besnyi Erika coach, tréner írását, aki egy film segítségével vezeti le: életünk történeteit mi magunk írjuk, ahogy felelősséget is nekünk kell vállalnunk reakcióinkért, döntéseinkért.  

1998-ban láttam a filmet. A címe – A nő kétszer – először nem sokat mondott nekem. Az első félóra után viszont már tudtam, hogy az egyik kedvenc filmem lesz, mert pont azt a dilemmát boncolgatta ("mi lett volna, ha..."), amelyen elalvás előtt én is mindig agyalok. Mi lett volna, ha másképp mondom, ha nem mondom, ha oda se megyek? Mi lett volna, ha a nő lekési a metrót, ha nem ér haza korán és ha így nem kapja rajta a párját egy másik nővel... A történet az első félóra után két szálon fut tovább: megmutatja mindkét alternatívát, mindkét "mi lett volna, ha" befejezést.

 

A következő történetnek nincs igazi befejezése. Pontosabban szólva nincs igazi, nekem tetsző vége. Ezért kérlek Téged, hogy Te fejezd be a sztorit. Úgy, ahogy szerinted történnie kéne. Ahogy a Te lelked OK lenne vele.

A nő sokszor

A főszerepben - Gwyneth Paltrow helyett: Zsuzsa

Sosem felejtem el, beleégett az agyamba a helyzet. Egy konferenciáról jöttünk haza a főnökömmel. Épp elemezgettük a konferencián hallottakat, amikor felhívta őt a vezérigazgató. Tamás kihangosította a telefont, hogy én is halljam. A vezér – a szokott stílusában, pattogósan, röviden – kiadta az utasítást:

- Tamás, két hét múlva jönnek az angolok és az írek. Lesz egy nagy megbeszélés, és kéne előtte valami kis bemelegítő gyakorlat, hogy ne utálják egymást annyira. Tudod, milyenek ezek, képtelenek egy asztalnál megmaradni, nemhogy beszélni. Képes vagy egy ilyet összehozni?

 

 

Mindig így kérdezte: "képes vagy?" - ezzel mindig azt érte el, hogy az ember totál alkalmatlannak érezze magát. Naná, hogy képesek vagyunk! Tamás azonnal igent mondott, aztán amikor letette a telefont, rám nézett:

- Zsuzsa, te vagy a kreatív, mi legyen?

A feladat nem attól volt érdekes, hogy egy együttműködést elősegítő játékot kellett kitalálni, hanem azért, mert - mindenféle történelmi, kulturális és vállalati örökség miatt - az angol és az ír kollégák lelkesen utálták egymást, mi, magyarok pedig őket utáltuk. Nesze neked, multikulti.

Rögtön a megoldáson kezdtem pörögni, mi lehetne az a feladat, amitől nem tépik ki egymás haját, ami nem túl hosszú, ami közben sokat lehet röhögni és még együttműködésre is késztet. Végül azt találtam ki, hogy 3 csoportba osztjuk őket vegyesen, és mindegyik csapat egy-egy utazási irodát kell, hogy megjelenítsen. Az egyiknek Angliát, a másiknak Írországot, a harmadiknak Magyarországot kell népszerűsítenie. Kapnak hozzá anyagokat, képeket, készíthetnek prezit, montázst, prospektust, filmet, bármit. Utána be kell mutatniuk, mit csináltak, mi meg közben fényképezünk, és a nap végére, a vacsoránál minden résztvevő kap egy kis emlékkönyvet, ami a játék legemlékezetesebb pillanatait tartalmazza.

Tamásnak tetszett az ötlet, és – tőle szokatlan módon – nem is nagyon kötött bele. Azon nyomban visszahívta a vezérigazgatót. Ismét kihangosította a telefont, és így kezdte: - Gábor, kitaláltam valamit.

Azt hittem, rosszul hallok! Tamás sokszor élt azzal, hogy az én ötleteimet a sajátjaiként tálalta, de ezekről általában csak később szereztem tudomást. Most viszont ott csinálta, az orrom előtt!!! Korábban egyszer szóvá tettem neki, hogy mennyire rosszul esik, erre azt mondta, tudomásul kell vennem, hogy csapatban dolgozunk, nincs olyan, hogy "én", csak "mi". Természetesen ez csak ránk, a beosztottaira vonatkozott, rá nem. Az "ami a tiétek, az az enyém is, ami az enyém, ahhoz nektek semmi közötök" inkább lehetett volna a mottója.

Tamás részletesen felvázolta a vezérnek az ötletemet, az én szavaimat, kifejezéseimet használva. Gábor le volt nyűgözve, és meg is dicsérte Tamást:

- Nem is hittem, hogy ilyen kreatív vagy!

 

A vezérre ez is jellemző volt: ha elismerést adott, abból mindig az derült ki számunkra, hogy nem is nézte volna ki belőlünk a megoldást. Most viszont nem ez dühített, hanem az, hogy Tamást gondolja kreatívnak, aki egy gondolatot nem tett hozzá az egészhez! Olyan volt, mintha gyomorszájon rúgtak volna... A vezér kiadta az ukázt Tamásnak: írja le a pontos tervet, mikor, mi történik konkrétan, kik lesznek egy csapatban, milyen költségvonzata lesz az egésznek, stb.

Amikor elnémult a telefon, Tamás felém fordult: - Na, nyertél magadnak egy izgalmas feladatot! Holnapra meg tudod csinálni, amit Gábor kért?

Dühöngtem magamban. Nem elég, hogy ellopja az ötletemet, akkor még én is dolgozzam ki! Legszívesebben ordítottam volna vele, de nem tettem. És egyre dühösebb voltam saját magamra is. Miért nem állok ki magamért? Miért hagyom, hogy ezt tegye velem?! 

 

Annyira bepörögtem tehetetlenségemben, hogy aznap éjjel szinte nem is aludtam. Ugyanakkor maga a feladat nagyon izgatott. Másnap mindent félretettem, és csak ezzel a projekttel foglalkoztam. Estére el is készültem a forgatókönyvvel. Átküldtem Tamásnak, aki hosszasan olvasgatta, majd kijavította a vesszőhibákat, a ppt-kben középre igazította az ábráimat, majd végül annyit mondott, hogy "jó", és átküldte a vezérnek. Gábor másnap be is hívatta magához Tamást, nagyon tetszett neki a megvalósítási terv. Szabad kezet adott, és ragaszkodott hozzá, hogy Tamás vezesse le az egészet – ha már ilyen jól kitalálta.

Itt esett Tamás a saját csapdájába. A játékot angolul kellett vezetni, ő pedig nem beszélt jól angolul - ezt eddig kiválóan titkolta, hiszen minden angol nyelvű jelentést, marketingtervet én írtam meg vagy fordítottam le, a megbeszélésekre pedig mindig bevitt magával, és nekem kellett villámgyorsan leírni számára, hogy mikor, mit mondjon.... Most úgy éreztem, valamiféle elégtételt kaptam ezzel (noha nem akartam, hogy belebukjon a kedvenc feladatomba).

Persze azért megdolgoztatott: le kellett írnom angolul az egész gyakorlatot, az instrukciókat, a várható kérdéseket és az azokra adandó válaszokat. És még azt is elvárta tőlem, hogy a Nagy Nap előtt este 10-ig "próbáljunk".

Eljött a nagy nap. Már megérkezett mind a 14 vendég, egymást nagy ívben kerülgetve húzkodták a bőröndjeiket, falták a pogácsát vagy a telefonjaikat nyomkodták, de Tamásnak nyoma sem volt.

Már csak 5 perc volt kezdésig. Gábor kezdett nagyon ideges lenni:

- Mi van már Tamással? Tele lett a nadrágja?

Furcsamód én még mindig védtem a "mundért", és mindent kitaláltam, hogy miért késik: telefonál, még készül, még nyomtat – de egyre kínosabb lett a várakozás.

Egyszer csak beviharzott Tamás a terembe.  A szája feldagadt, lilás színben játszott, és alig tudott megszólalni. Valamit motyogott arról, hogy allergiás és nem tudott arról, hogy a kajájában allergén anyag van, alig tud megszólalni, és hát ilyen fejjel nem állna ki a vendégek elé. Végül fájdalmas arccal odabiccentett felém:

- Zsuzsa majd levezeti az egészet, megtanítottam neki mindent.

Azt hiszem, erre mondják, hogy filmszakadás. Már nem emlékszem, hogy pontosan mi is történt, csak arra, hogy fantasztikusan sikerült a játék!

 

Úgy éreztem, mintha évszázadok óta tartó nemzeti viszályokat sikerült volna elsimítanom, azzal, ahogy az írek London nevezetességeiről áradoztak (főleg a pubokról), az angolok a Hősök terét magasztalták, a magyarok pedig a Zöld szigetről meséltek vagy épp saját készítésű videót vetítettek. Rengeteget nevettünk, megtapsolták egymást, és nagyot "szólt" este az emlékkönyv is: egyfolytában aláírásokat, idézeteket kértek egymástól.

Másnap Gábor köszönetet mondott Tamásnak, hogy ilyen remekül összehozta az egészet, és szerinte "én is egész jó voltam".

Kedves Olvasó! Szerinted hogyan folytatódik a történet?

Az egyik alternatíva szerint minden marad a régiben. Zsuzsa továbbra is Tamás árnyékában él, és lassan, de biztosan kiég abban, hogy a főnöke keze alá dolgozik. Ő maga sosem kap sem igazi lehetőséget, sem elismerést. Nem mer váltani, túl sok a hitel, amit még 20 évig kell fizetnie és fél, hogy többet nem kapna ilyen "jó" munkát...

A másik verzió szerint Zsuzsa magában őrlődik. Már reggel hányingerrel küzd, amikor munkába indul, de visszafojtja azt, amit legszívesebben pedig kimondana. Lassan, lassan belebetegszik a szituációba. Először a pajzsmirigyével támadnak gondok, majd időnként pánikrohamok törnek rá. Végül a sok táppénz miatt Tamás javasolja neki, hogy mondjon fel...

Melyik folytatás tetszik?

 

Egyik sem?

Igen, sokszor várjuk azt, hogy "valaki" majd igazságot szolgáltat nekünk. Hogy majd megváltozik mindent. Hogy kiderül az igazság. A rossz hír az, hogy Andersen, a meseíró már nem él. A jó hír viszont az, hogy a saját történetedet Te írod, te vagy a főszereplő! Te vagy az, aki változtatni tud. Aki ki tud állni magáért. Aki nemet tud mondani, mert nem érzi jól magát attól, hogy kihasználják. Aki kimondja a saját maga számára: "nem, ezt nem engedem, hogy megtegyék velem!"

Nagyon fontos viszont, hogy ezt hogyan csinálod.

  1. Ülj le az asztalhoz és írd le, mi a probléma. Mi az, ami a legjobban bánt Téged? Hogyan tudnád ezt egy mondatban megfogalmazni? És egy szóban?
  2. Mik az objektív tények? Mi történik pontosan? Ki, mit mond? Te hogyan reagálsz? Mikor nem jelentkezik a probléma? És olyankor mi van másképp?
  3. Mi vezetett idáig? Hol volt az a pont, amikor először érezted, hogy rossz irányba mennek a dolgok? Mitől lett pont most nagyon égető ez a probléma? Mi fog történni, ha nem teszel semmit?
  4. Mi a Te felelősséged a sztoriban? Mi tettél vagy nem tettél? Mit engedtél, mit hagytál megtörténni?
  5. Mi lenne számodra az ideális állapot? (Neeem, most ne mondd azt, hogy "de azt úgyse lehet!") Mit szeretnél úgy igazán? Mitől éreznéd jól magad?
  6. Mit tudsz tenni ebben a helyzetben? Írj le legalább 5 alternatívát - nem baj, ha ezek "vadul" hangzanak! :) Melyik verzió tetszik a legjobban? Melyiknek mi lenne az eredménye, hatása, következménye?
  7. Ha bármit megtehetnél, mi lenne az? Mi tart vissza? Mi a legrosszabb, ami történhet? Mi a legjobb, amit elérhetsz? Ki tud Téged támogatni?
  8. Mi lesz az első lépés - bármekkora is az - amit holnap megteszel? Amit holnaptól másképp csinálsz? Mi lesz az, amit holnap mondasz vagy már nem mondasz?

És a legfontosabb: hogyan lenne OK a lelked?

Szerző:

Besnyi Erika

személyiségfejlesztő és vezetőképző tréner, business coach, a Vintage Office ügyvezetője


címkék: multikulti, kihasználás, ötletlopás, nő, férfi vezető, beosztott, értekezlet, film, történet, döntés, reakció, felelősség, önmarketing

vissza